Advent első vasárnapján tartottuk kézműves játszóházunkat, melyre gyermekeket és szülőket egyaránt hívogattunk egy kis közös elcsendesedésre és alkotásra.

Sokan el is jöttek, hála Istennek, így miután az asztalokból előre elkészített alkotó-szigeteknél mindenki helyet foglalt, megkezdődött a program. Edina tiszteletes asszony egy afrikai népmesét mondott az Életről, aki különböző nehéz helyzetben lévő embereken segít, ám csak egyetlenegy emlékszik később rá, és várja őt vissza. Elmondta, nekünk is megígérte az Úr Jézus, hogy visszajön, nem szabad megfeledkeznünk Róla, várnunk kell Őt, figyelmesen, készülve az érkezésére. Ezután egy éneket tanultunk, majd kezdetét vette a csodaszép karácsonyi képeslapok, és karácsonyfadíszek alkotása.

Ezúttal az óvodás korosztályra is gondoltunk, így a legkisebbek is be tudtak kapcsolódni a kézműveskedésbe; külön öröm volt őket látni, milyen szépen, lelkesen dolgoztak. A gyülekezet asszonyai gondoskodtak róla ismét, hogy éhen-szomjan ne maradjunk, köszönet nekik a finomságokért! Köszönet illeti azokat is, akik imádságaikkal, hívogató szóval, vagy önkéntes munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy ez a program létrejöjjön! Reméljük, hogy mindenki lelkében kicsit megmelegedve, örömmel tért haza, és jövőre ismét együtt lehetünk majd!

Categories: Hírek