2017. április 28-29-30-án Németországban, Frankfurtban tartotta idei Európai missziói konferenciáját a Good News Misszió, amely jelenleg a világ legnagyobb keresztyén missziói szervezete. 107 országban van jelen világszerte és közel 300 misszionáriusuk szolgál.

A misszió lelki és anyagi támogatásával Dancs Róbert, a bogyiszlói református gyülekezet lelkésze is részt vehetett a 3 napos konferencián. A konferencia derékhadát egyetemisták adták szerte Európából, de volt egy szolgáló gyülekezeti tagokat tömörítő szekció és egy lelkészi szekció.

A konferenciát megtisztelte jelenlétével Etiópia vallásügyi minisztere (a fotón balról a 3. személy), akivel lelkészünknek is sikerült találkozni. Majd egy tolmácsok által segített kerekasztal beszélgetésen eszmecserét folytatni vele és más európai lelkészekkel.

A konferenciára elutazott Dél-Koreából a Gracias Kórus, és énekével, kantátáival gyönyörködtette a résztvevőket. 2015-ben a világ három legrangosabb kórusfesztiválját ez a kórus nyerte meg, így jelenleg a világ legjobb kórusának mondható.

A konferencia egyetemistáknak és gyülekezeti tagoknak szóló részére – reménységünk szerint – jövő tavasszal mások is elkísérhetik a lelkészünket Bogyiszlóról. Tehát az, hogy lelkészünk elfogadta a meghívást és elment Frankfurtba, egy úttörő munka atekintetben, hogy mások is részt vehessenek egy ilyen csodálatos konferencián Bogyiszlóról. Természetesen a nyelvi akadályok a jövőben sem okoznak gondot, hiszen tolmácsról a misszió munkatársai gondoskodnak.

Lelkészünk az alábbi híradóban 0:20-tól látszik és 3:07-nál ad riportot.

독일, 부활절 칸타타[20170501] from goodnews mission on Vimeo.

Categories: Hírek